Nem elírás, lassan hetedik évébe lép ez a program, amely változó helyszíneken, de többé-kevésbé következetesen idézte föl egy-egy történelmi kor, földrész képét, zenéit, hangulatát.
Nem elírás, lassan hetedik évébe lép ez a program, amely változó helyszíneken, de többé-kevésbé következetesen idézte föl egy-egy történelmi kor, földrész képét, zenéit, hangulatát.
Végigverte a jég a kertünket nemrég, lesújtó látvány volt, nem hittem volna, hogy újraéled. Ugyanígy járt ez a szegény sokat próbált Nolblog is, bár itt ezúttal a sáskajárás tette kopárrá az addig ugyan néhol gyomos, de virágzó élettel teli oldalt.
Három nap telt el a természeti csapás óta, és az eső, bár el nem állt, csitult valamelyest. Annyira, hogy legalább alaposabban szemügyre vehetem, mekkora a magam, sokakéhoz nem mérhető vesztesége.
Mázlijuk volt a tükörhegyi szülőknek, gyerekeknek, hogy a saját külön kis Gyereknapjukat szombatra igazították.
Volt abban némi tudatosság, ahogy pár napja dacos elszántsággal elraktam a hólapátot, mondván, sors, ha létezel, mutasd hát magad.
Hát, nem egy nagy durranás...
No, ez meg mi a frászkarika lehet?
Törökbálint Hivatalos Honlapján jelent meg, nyilván hírnek szánták, akkor pedig hadd hallja mindenki:
Elbizonytalanodni látszik az a része a helyi blogger-közösségnek, amely, bizonyára a megfelelő nemzeti éntudat és a haza iránti elkötelezettség nemes vonásaitól megfosztottan, felszínes, súlytalan léhaságokkal múlatja saját, s ami sokkal nagyobb baj, a kedves olvasó drága idejét is. A kialakult helyzet immáron tarthatatlan. A sorskérdésre, hogy merre tovább, az ország népe választ vár és nincs helye most holmi fecsegésnek plázákról, gyerekről, meg más effélékről se. Vicces videók, oktalan tréfálkozás, el veletek.

A Picike nagyon édi a szép új kabátkájában, ugye?
A
Magam elől menekülve,
Utolsó kommentek
Horror-blog. / A nol-kertész /
Középkorú Sokadalom
Középkorú Sokadalom
Középkorú Sokadalom
Középkorú Sokadalom